Ezúttal ismét egy igazi “őserővel”, egyik legrégebbi szurkolónkkal ismerkedhet meg a magyar Atlético-család közössége. Na, nem mintha bárkinek is újdonság lenne, hogy van egy Hungaro nevű tagunk, de ez az írás tökéletesen példázza, hogy miért jött létre ez a rovat. Akik személyesen ismerjük Szabit, már nagyjából tudtuk róla mindezeket, de most a tágabb közönség is megismerheti egy kicsit jobban.
Hogy miért az Atlético és hogyan kerültem ide? Kezdjük az elsővel.
A piros-fehér szerelem már jó ideje tart, én is azok táborát erősítem, akik az 1990-es évek közepén, a „Doblete” idején szerettek bele a csapatba. Hogy miért? Aki ismer, az tudja, hogy betegesen vonzódom a „nem elit” futballhoz, mindig is a kisebb, de annál kultikusabb csapatok érdekeltek. Valahogy mindig viszolyogtam a sztárcsapatoktól, a nyáladzó villogástól. Emlékszem, amikor az 1986-os világbajnokságon mindenki Argentína és Brazília buzi volt, akkor én Mexikónak és Uruguaynak szurkoltam, másoknak Maradona, nekem Hugo Sánchez, Francescoli és Rodolfo Rodríguez volt a favorit (bár akkor még nem követtem nyomon Sánchez madridi pályafutását). A latin foci iránti szerelem is megmaradt, Peñarol, Nacional, Pachuca, Toluca, Chivas, Olimpia, Cerro Porteño, Colo-Colo, Independiente, Estudiantes, minden jöhet.
Nagyjából az európai focival is voltam-vagyok: engem nem a ManU, a Milan, a Barca vagy más sztárcsapat érdekelt, hanem a Blackburn, Forest, Catania, Rayo, Stoke, stb., és persze a török huszadosztály is :)
Így találtam az Atlético-ra is az 1990-es években, kamaszkorban mindenki keres-talál magának egy csapatot, ami szimpatikus, amivel azonosulni tud. Én a piros-fehér „aranycsapatba” szerettem bele, Molina, Vizcaíno, Pantic, Toni Muñoz, Solozábal, Delfi Geli, Simeone, Santi Denía, Penev, Caminero, Kiko, Roberto Fresnedoso, Tomás Reñones, micsoda csapat volt! A nagy kedvencem Cholo volt és nagyon örülök, hogy így térhetett vissza Madridba. Egy ideig éltem Spanyolországban, így akkoriban rengeteg meccsre sikerült eljutnom. Sok szép emlékem van, Aragonés, pacsi Pantic-al, azon kevesek közé tartozom, akinek még megvan Torres első meze (még 35-ös számmal, emlékszem, épp Kiko-t váltotta, amikor bemutatkozhatott), stb. Azóta az Atletico krónikás is lettem, gyűjtöm a könyveket, meg is írtam magyarul a klub történetét, ha valaki tud kiadót, az szóljon! :)
És hogyan találtam meg a peñát? Talán szégyen, de soha nem kerestem itthoni közösséget, több külföldi honlapra, szurkolói lapra is regisztráltam, de nem voltam nagy fórumozó, nem éltem nagy virtuális közösségi életet. A magyar honlapra is egy spanyol szurkolói oldalon hívta fel a figyelmemet egy magyar társ kb. 2008 körül, akkor kezdtem el aktívan használni a honlapot, amit nem bántam: nagy barátságok születtek itt: amfan, deka, manolo, pantic, és még sokan mások (bocsi, akit kihagytam, nem akarok mindenkit felsorolni), akikkel rendszeresen járunk találkozókra, meccsekre, és aktívan kivesszük a részünket a közösségi élet szervezéséből.
Sok minden csináltunk együtt, saját mez, molinó, külföldi kapcsolatok kiépítése, hírnevünk öregbítése (sokat tudnánk arról mesélni, hogy hogyan szoktak ránk csodálkozni egy-egy külföldi meccsen, és milyen kis kocsmánk van Madridban), sok identitásszimbólumok honosítottunk meg, szurkolói kegytárgyakat, tagsági kártyát, stb. És tény, hogy már külföldön is elég jó kis respektünk van, voltunk már spanyol tévében, sálunk ott virít több spanyol bárban (és ezáltal reklámfilmben is, legutóbb a Mahou és az új stadion promóciós anyagában, itt a link: http://www.youtube.com/watch?
Köszönettel tartozom nektek, és sajnálom, hogy mostanában nem tudom aktívan kivenni a részem a honlap szerkesztéséből, kicsit megváltozott az életem, de igyekszem mihamarabb visszaszállni a munkálatokba.
Üdv Mindenkinek!
The post “Én így kerülök ide”, 7. rész: Hungaro appeared first on Club Atlético de Madrid.