Megtörtént az, amire már hosszú évek óta várunk: csapatunk legyőzte az ősi ellenséget, és nem is akármilyen meccsen, az utóbbi évtized talán legfontosabb meccsén, a spanyol kupadöntőben!
Az előjelek persze nem a mi sikerünket vetítették előre, de természetesen bíztunk benne hogy “majd most megtörik az átok”…
Hányszor, de hányszor hallottuk, gondoltuk, mondtuk már ezt, de már hosszú évek óta csak a csalódás jutott, és a “majd legközelebb” frázis.
De ez a mostani döntő szerencsére másként alakult, és végre büszkén állhatunk a világ elé, legyőztük az esélyesebb, többre tartott, gazdagabb stb. csapatot, minden negatív jóslat ellenére is.
Azt hiszem velem együtt Ti is sokan voltatok célpontjai az elmúlt években a sok nagyképű, felfuvalkodott, lenéző (tisztelet a kivételnek persze…) megnyilvánulásoknak a fehér ellenség szimpatizánsai által, de ezúttal mi nevetünk, és nézhetünk büszkén a szemükbe.
Hát nem rossz érzés, az biztos :)
Pedig ez a döntő sem úgy kezdődött, ahogy szerettük volna, már a meccs elején vezetést szerzett a divatbrigád, hiába a látványos szabálytalanság zselé részéről a fejes gólja előtt, a bíró megadta a gólt.
Ekkor érezhette azt mindenki, hogy: “na már megint…”
A fehérek is elégedetten nyugtázhatták, hogy csak a szokásos, ez is simán meglesz.
De szerencsére a csapatunk nem így gondolta!
Egy nagyszerű támadás végén az igazi “Isteni Diego” bevágta a gólt a madridistáknak. Falcao is óriásit alakított a gólpassznál, szerintem Albiol még mindig keresi a labdát…
Ezután jött elő az a dolog, amiben feltétlenül jobbak vagyunk a városi riválisnál: CSAPATKÉNT játszottunk!
Nem csak a pályán lévő tizenegy, hanem a kispad, edzőstül, gyúróstól, cseréktől kezdve, a nagyszerű közönségig (akik több ezer kilométerre is szorítottak), mind egy csapatot alkottunk.
Ahogy telt az idő, úgy lettünk egyre magabiztosabbak, az ellenfél pedig rádöbbent, ez bizony nem lesz diadalmenet.
Ezzel párhuzamosan elindult náluk a szokásos hiszti, reklamálás, és sajnos a vége felé már brutális belépők is érkeztek.
De mi a meccsel foglalkoztunk, és csak a kupa lebegett a szemünk előtt!
Ami fontos tényező volt még a meccsen: végre mellénk állt a szerencse is!
De nagyon megdolgoztunk érte, az biztos. Hiába volt néha a nagy nyomás, a kapufák, álltuk a sarat, és a szívünk átlendített minket a nehéz helyzeteken.
De azt hiszem, a szerencse a mellé áll, aki megdolgozik érte, és elhiszi, hogy győzhet, minden negatív jóslat ellenére.
Úgy érzem, megérdemelt győzelmet arattunk. Egymásért, a piros-fehér színekért küzdve, a végén már a vérünket adva!
Íme a győztes névsor, akik megtörték a több mint egy évtizedes átkot:
Courtois, aki valami emberfelettit nyújtott, óriási védéseivel nagyban hozzájárult a győzelemhez, talán a mezőny legjobbja cím is őt illeti. Biztosan állt a lábán, és volt három olyan védése, amit kevesen tudnának a világon bemutatni. Nekem személy szerint az Özil elé vetődve hárított lövés tetszett a legjobban, a hosszabbításban.
Nagyon remélem, még sokáig ő áll a kapunkban…
Juanfran, aki a hősiesség mintaképe lett, amikor zselé aljas utánrúgása ellenére visszatért a pályára, és küzdött tovább. Óriásit mentett a gólvonalon, mikor már üres volt a kapu, na az sem volt kis mentés.
Miranda, aki a győztes gólt fejelte, örökre beírva magát a klub történelmébe. Végig biztosan állta a sarat, szinte hibája sem volt. Ki gondolta volna, mikor anno megvettük, hogy ő lesz a legbiztosabb pontja mára az amúgy sem gyenge védelmünknek…
Godín, aki lehetett volna negatív hős is, mert kit ne zavart volna meg, hogy az ellene elkövetett nyilvánvaló szabálytalanság után gólt kapunk róla. De küzdött fogcsikorgatva, annak ellenére, hogy nem élete meccse volt. De tette a dolgát becsülettel, küzdött keményen.
Filipe Luís, aki mára kihagyhatatlan lett a csapatból, és már a brazil válogatott kapuján dörömböl. Végigrobotolta a meccset, az egész baloldalt bejátszotta, és közel volt a gólszerzéshez is.
Gabi, aki csapatkapitányként küzdött, neki is vagy két tüdeje lehet legalább. Jól fogta össze a csapatot, a távoli bombája kár hogy nem akadt be. Ő szenvedte el a meccs legocsmányabb belépőjét a legocsmányabb játékostól, de szerencsére túlélte az esetet :)
Suárez, aki nehezen lendült bele, elég sok labdát elszórt, de szerencsére belejött, és neki köszönhető az első gólunk előtti labdaszerzés is. nagyon jó kis játékos vált belőle, biztos pont középen, és erre már a válogatottnál is felfigyeltek. Talán ő fejlődött legtöbbet Simeone keze alatt, és talán még ennél is jobb lehet.
Koke, aki talán a legtöbbet szidott játékos volt mostanában, többször nem is ok nélkül, de tegnap méltó választ adott a kritikákra. Több megindulása, beadása élményszámba ment, nem látszott rajta, hogy lámpalázas lenne. A győztes gól előtti beadása sem volt semmi. A pontrúgásai javulhatnának, de hát van ideje elég…
Arda Turan, aki bebizonyította, hogy nélkülözhetetlen láncszem a csapatban, teljesen más a játékunk, ha ő a pályán van. Hihetetlen indításai vannak, és nem sok játékos van rajta kívül a világon, akitől ilyen nehéz elvenni a labdát. Igazi csapatember lett, remélem ő is sokáig marad nálunk.
Diego Costa, aki az idény meglepetése, nyerő embere lett. Erőszakos volt, küzdött nagyon, és szép gólt lőtt. Még ha az a hatalmas helyzete is bement volna… De engedtessék meg nekem, hogy a meccs pillanata vele kapcsolatban mégsem a gólja szerintem, hanem a Pepe-nek adott bal csapottja volt! Az idény mozdulata :) :) :)
Falcao, aki a világ legjobbjai közt van, ha nem ő a legjobb :) Nálunk biztosan, nem igaz? :) A gólpassza önmagáért beszél, de az egész hozzáállása, viselkedése példaértékű. Tud csapatemberként játszani, amire sok sztár nem képes. Nem sok remény van a maradására, pedig de szeretném, ha maradna…
A cserék, Adrián, Rodriguez, García is hozzátették a magukét (baltaarcú kapott is egy kiütést a végefelé), de aki nem került be a meccsbe, ők is fontos láncszemek.
Diego Simeone pedig már nem csak játékosként, hanem edzőként is felért az Atlético-val a csúcsra!
Azt hiszem, nem kell ecsetelnem, mekkora hatalmas szerepe volt ebben a kupagyőzelemben. Ilyen motivátor kevés lehet a világon. A csapat vevő rá, és szerencsére átvette az edző filozófiáját. Azért azt hiszem jó tizenegy Simeone-t látni a pályán…
Szóval ők a hősök, de azt hiszem mi, szurkolók is beállhatunk a sorba, mert ahhoz hősnek kell lenni, hogy ennyi évig nyeljünk, tűrjünk, hallgassuk a sok beszólást.
De most, ha csak pár napig, hétig, de miénk a világ!
Büszkék lehetünk rá, hogy az Atlético a csapatunk. A CSAPATUNK!!!
De jó is leírni: a 2013-as spanyol Király-kupa győztese az Atlético de Madrid!
Legyőztük végre Mordort!!!
Meg tudnám szokni…
Üdv mindenkinek: amfan
The post A mérkőzés Amfan szemével appeared first on Club Atlético de Madrid.