Édesapám révén nagyon hamar kapcsolatba kerültem a focival, mivel ő is aktív játékos volt, a maga
megyei szintjén. így, amióta az eszemet tudom, kísértem őt meccsre, amíg vissza nem vonult a 90-
es évek közepén. Természetesen közben elkezdtem focizni, apámhoz híven kapusként – mint azt
sokan tudjátok – , és ifiként keményen az NBII-ig vittem, majd vissza a megyei szintre már felnőttként.
Röviden ennyit a focimúltamról.
„Aktív” focistaként elkerülhetetlen volt, hogy a saját csapatomon kívül is kapcsolatba kerüljek
a labdarúgással, de sokatokhoz hasonlóan először a honi viszonyokkal megismerkedve. Utána
legtöbbet – a magyar televíziózásnak köszönhetően – a BL-ről hallottam és láttam, és itt ért először
hatás az Atleti-vel kapcsolatban. Mint a legtöbb korombeli (közel 30 vagyok), az 1996-os Dobelete-
ig, ha a spanyol focit említették, akkor a Barca-t vagy a Real-t tudtam megnevezni (szégyen, nem
szégyen, így van). Amikor bajnok lett a csapat, akkor mindössze annyit mondtam, hogy na, majd
meglátjuk a BL-ben mi lesz. Aztán megláttam, és tetszett, amit láttam. Aztán ugye elindult a lejtőn a
csapat, és mivel a spanyol bajnokság annyira nem volt követhető itthon, megmondom őszintén, ki is
került a csapat a látókörömből.
Aztán jött a fordulópont. Bevallom, én az oly sokat szidott Sport Tv-nek köszönhetem a szerelmet
a csapat iránt. A 2000-es évek elején, mikor elindult a sportcsatorna, és elkezdődött a külföldi
bajnokságok közvetítése, akkor ástam bele magam a spanyol fociba. Először fel sem tűnt, így
visszagondolva, hogy nincs az első osztályban a csapat. Azután, mikor indult a 2002/2003-as
bajnokság, akkor vettem észre, hogy tényleg, van az Atlético is. Ahogy mentek a közvetítések
(ekkor első éves egyetemista voltam), azt vettem észre, hogy azt várom, mikor adnak végre Atleti
meccset. 2005-ben iskolát váltottam, és az új suliban az ismerkedésnél megkérdezték tőlem, hogy
kinek szurkolok, gondolkodás nélkül rávágtam, hogy az Atlético Madrid. Ugyanolyan furán néztem
magamra, mint a többiek rám, hogy ez hogy lehet. És ekkor jöttem rá, hogy ez olyan őszintén jött ki
belőlem, hogy ez csak igazi érzelem lehet. Innentől kezdve nem volt megállás.
2008-ban csatlakoztam az oldalhoz, és megpróbálok minél aktívabban részt venni, mind az oldal
működésében, mind a találkozókat illetően (bár tudom az utóbbi időben ezekről elmaradtam).
Mindenesetre egy ilyen remek csapatban, mint a Pena-nk, remek társak között, mint ti, a tűz csak
fokozódott bennem a piros-fehér színekért!
A Szentélyben sajnos nem jutottam még el, és félek, nem is fogok, legalább is meccsre nem. De ha
egyszer kijutok Madridba, és az új stadionba kell mennem meccset nézni, kihagyni akkor sem fogom
a Calderón-t.
Hajrá Atleti!
The post “Én így kerülök ide”, 13. rész: Peaceke appeared first on Club Atlético de Madrid.